Félig sem olyan fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk.” (Eötvös József) 

Ez a rövid Eötvös József idézet lényegre törően foglalja össze mindazt, amit magam is gondolok egy tanár szerepéről. Ezt vallom én is, erre törekszem a mindennapi hivatásom során is. Olyan tanár próbálok, igyekszem lenni, aki nem magának tartja az órát, hanem arra törekszem, hogy a diákjaim élvezzék is az órát, és közben tanuljanak is. Becsületesség, munkabírás, ismeret, egyéniség, fejlődés szavak jutnak eszembe Eötvös József kapcsán.  

A diákok szeretik, ha egy óra nem csak kötelező „mozgás”, hanem élmény is. Ha érzik, hogy itt lehet vidámnak lenni, hibázni, újra próbálkozni, akkor szívesen jönnek be. Sokan azt mondják: „Tesi a kedvenc órám!” – és ez nem véletlen. Próbálok mindig valami újat, izgalmasat bevinni: játékos bemelegítések, csapatversenyek, ügyességi feladatok, sportos kihívások… Így senki sem unatkozik, és mindenki megtalálhatja, miben jó. Nálam nem csak a „sportosak” érzik magukat fontosnak – igyekszem úgy alakítani a feladatokat, hogy mindenki sikerélményhez jusson, akár gyors, akár még csak most tanulja az alapokat. Ez sokat jelent főleg az alsósoknál, de még a kamaszoknak is. Egy jó szó, egy pacsi, egy „szép volt!” – ezek sokszor többet érnek, mint egy jegy. A diákok értékelik, ha érzik, hogy én tényleg hiszek bennük. Tesiórán nemcsak mozognak, de együtt is működnek. Csapattá válnak, figyelnek egymásra, szurkolnak egymásnak – ezek az élmények hosszú távon is megmaradnak. A tesi sokaknak egy kis „szabadság” a nap közepén. Lehet futni, ugrálni, energiát levezetni, és közben nem kell csendben ülni a padban. Ez igazi felüdülés – és nekem is az! 

Azt szeretném, hogy a diákjaim megtanulják: a mozgás öröm, nem pedig kényszer. Hogy az egészségük érték, amire érdemes odafigyelni – de nem ijedtségből, hanem szeretetből, önmagukért. Szeretném, ha felnőttként is emlékeznének arra, milyen jó érzés volt együtt játszani, csapatban küzdeni, nevetni, nyerni vagy akár veszíteni – méltósággal. Mert ezek nem csak a pályán fontos dolgok, hanem az életben is. Azt is remélem, hogy visznek magukkal egy kis önbizalmat: hogy higgyenek magukban, hogy képesek fejlődni, túllépni a félelmeiken, és igenis meg tudnak csinálni olyat, amit korábban lehetetlennek gondoltak.  

És talán azt is továbbadják egyszer majd a saját gyerekeiknek, unokáiknak, vagy csak simán a barátaiknak: hogy a mozgás feltölt, kikapcsol, összeköt – és hogy a tesiórák nem csak a sportról szóltak, hanem róluk is.